készítette: Gosztonyi Zoltán
K A P O S V Á R 2007
Tülök,
ivótülök, bőségszaru, rython.
Állatok tülkéből
készített eszköz, ókori idők óta, hangadásra (kürt), és-vagy kultikus edényként
(ivókürt, bőségszaru, rython), használt eszköz. Az tülök megléte és használata,
sok esetben hatalmi szimbólumként, a nomád népek körében bizonyított[1], s tovább élése a közelmúltig
ismert. Aranylemezből készült változatai is a tülök formáját követik. Gondolok
a nagyszentmiklósi vagy a kunbábonyi aranykincsek rythonjaira.
Elefánt agyarból készült
Lél (Lehel) vezér ivókürtje, amely a hét törzs testvéri fogadalmának, a
vérszerződésnek a szimbóluma. Ezt a gondolatot képviseli a kupa, a kehely,
melyben az ostya Krisztus testévé, a bor Krisztus vérévé válik, így hirdeti a
keresztény egyház a test-vér, a szeretet fogalmát.
A régi magyarok a magyar szentek
közül legjobban szerették, legjobban tisztelték Szent László királyt, aki a
somogyvári Bencés Apátság megalapításával kapcsolódik Somogyhoz.
„Ami jót, szépet és nemeset a nemzet önmagában
sejt és érez, amire keresztény lelkülete vágyik, amiről nemzeti büszkeségében
álmodik, azt mind e királyban találja fel, megdicsőülten.”[2] „Amikor sírját 1192. június 27-én, a
szentté avatás szertartásai közben, felnyitották, László király nyakában
ereklyetartó aranyláncot találtak, ujján pedig zafírköves aranygyűrűt, de
megvolt kétélű bárdja és ezüst kürtje is.”[3]
Az 1605. évi leltár szerint, az
aranyozott ezüst kürt, melyet négy tagolt gyűrű három mezőre oszt, Szent László
király harci kürtje.[4] Ezért volt a hermája nyakába
akasztva sok évszázadon át.
Ezer év távlatában, ezzel az
ivótülökkel, akarom emlékét megeleveníteni, életét, példának ajánlani a mai
sokak számára.
A bronz ló.
László királynak volt egy
lova, szögnek[5] hívták. Maga Bonfini feljegyzett egy korabeli hagyományt a csodálatos ménről:
„Szent László lováról beszélik némelyek,
hogy nem annyira erőre és kitartásra volt kiváló, mint más természetes
tulajdonságokra nézve. Ura minden intését,
nógatását csudálatosan teljesítette, az ellenséget harapással, rúgással
szokta megtámadni, gazdáját sohasem hagyta
el, és a legnagyobb veszélyben is
roppant ügyességet tanúsított.”[6]
Elmondható, hogy ez a ló,
a népmeséink táltos-lova.[7]
A ló, nekünk Magyaroknak,
a szabadság szimbóluma. Nélküle nem lehetett volna nagy távolságokat megtenni
rövid idő alatt, ismeretlen helyeket bejárni, megismerni, és így hazát keríteni
sem. A nyereg és a kengyel hun találmány, melynek révén alkalmazhatták azt a
bizonyos harc-modort, mely később „a Magyarok nyilaitól ments meg uram” szólás
révén ismert meg Európa.
A ló a napot figyeli,
minden zsigerével. A lóval a naphoz igazította életét a hajdan volt férfinép,
az ember.[8]
Az égi nap-lovast
befogadó, női princípiumokkal felruházott táltos-ló, révülő tekintetű, behúzott
lábú, nyugalmat sugárzó bronz paripa. Lovasa a nap, így ő a sötétség, az éj
királynője, erre utal a homlokát ékítő holdsarló. Őrzője a múltnak, szimbóluma
a teremtésnek. Egy ősanya. Képes a semmiből csillagot, életet rúgni. A
szerszámozottsága szerint honfoglaló.[9] Súlyánál fogva ellenpontozza az
ivókürt díszített, mozgalmas görbe vonalát. Ez a bátor, fél ló, kerékben
végződik, visszautalva római, kínai, mezopotámiai, harci lovakra. Színe, szög.
Teste maga az ivótülök. A négy küllő osztotta kerék ősi föld szimbólum,
párhuzamot mutat a Szent Korona alulnézeti képével,[10] ami átvezet Szent Lászlóhoz a
„papkirályhoz”. A keréken, 2 x 12 dudor jelenti az időt, ami a tülök száján,
koronáján megismétlődik. A pillanatot, melyben a nap elválik a földtől, a két
kerék egymáshoz viszonyított elmozdulása szimbolizálja. A tülök itt csatlakozik
a bronz-lóba. A tülkön itt van színben átmenet, a fekete – fehér között. Ez a
pirkadat, ez a kezdet, de nem csak a napi, hanem a világ keletkezésének az
ideje. Itt jelenik meg a sűrűsödésből az első kettős-spirál.
A szájrész a
kiteljesedés, a nap eljövetele. A tülök szájnyílása réz szalaggal szegélyezve,
és domborított szarulemez tetővel ellátva. A fedél lezárja az öblös nyílást, de
csak azért, hogy kinyithassuk és így feltárulkozzon bőség-szarunk, ránk
ömölhessen szent királyunk nemes eszmeisége. Közepében a „fekete lyuk” a
sűrűsödés, a bimbó, a következő, másik dimenzióba induló élet lehetősége.
Szimbóluma a nem láthatónak, az elképzeltnek, a hitnek, utalva az örök
körforgásra. Egyben jelenti, rajtunk kívül csak a sötétség.
A szaru világos részén a
nap útját követő mondahős,[11] Szent László képi jelenései, a máig
sugárzó monda világán keresztül.
A tülök rajzai.
A tülök rajza, az eredeti ezüst
kürtnek megfelelően, van felosztva, azaz körkörösen, egymás alatt elhelyezkedő
sávokban, szintekben.
A rótt írás-sorok
felülről lefelé, jobbról balra olvasva:
„Idvezlégy kegyelmes
Szent László kerál”.
„Csillagok közt
fényességes csillag”.
„Szíz Máriának választott
vitéze”.[12]
Az események kezdete, a világ
születése, a kerekeknél indul. A rajzok történése kronológiai sorban, alulról
felfelé balról jobbra olvasandó. Így mint egy keleti olvasómalmon, forog-forog
az imádság, segítve révülésünket.
Az első szín. A DNS kettős-spirál, a kezdetek kezdete.
A második szín. Ez az, a kezdet, utalás hun, szkíta
ősökre. Szent László vállalta Atilla örökségét, a keleti Napba-öltözött
Boldogasszony kultuszát. Alakját körül hálózza a hun-avar mítosz rengeteg
vonása. Ezért kerültek az Attila szablya oroszlánjai, szörnyecskéi a tülök
kezdő pontjára[13].
A harmadik szín. A kerlési ütközet üldözés jelenete.
Végül
Boldog László herceg megpillantott egy pogányt, aki lova hátán egy szép magyar
leányt hurcolt magával. Szent László herceg tehát azt gondolta, hogy az a
váradi püspök leánya, és bár súlyosan meg volt sebesülve, mégis gyorsan
üldözőbe vette lova hátán, amelyet Zugnak hívott. Már-már elérte és
lándzsájával csaknem le is szúrta, de mégsem sikerült neki, mert sem az ő lova
nem vágtatott gyorsabban, sem amazé nem maradt le egy kicsit sem, hanem
körülbelül karnyújtásnyi távolság volt lándzsája és a kun háta között.
Odakiáltott hát Szent László herceg a leánynak, és ezt mondta: „Szép húgom,
ragadd meg a kunt az övénél, és vesd magad a földre!” …
…A
szent herceg azután sokáig birkózva vele megölte, átvágván az inat….[14]
Történelmi
tény, hogy 1068-ban, Gyula besenyő vezér Osul főembere a Moldvában lakó
besenyőkkel („kunokkal”) és az úzokkal a borgói szoroson át Erdélybe, onnan a
meszesi kapun át, pusztítva Biharig hatol, majd Szatmáron át a Szamos mentén
visszatér Erdélybe, ahol Salamon király, Géza és László hercegek a kerlési
(vagy cserhalmi) ütközetben (Doboka vm.) szétszórják seregét. Az események két
fontosabb színhelye Bihar vára és vidéke valamint a meszesi kapu (gyepű)
bejáratánál fekvő Kerlés (Chirales) község határában emelkedő Cserhalom.
A kerlési
csata képzőművészeti megfogalmazásában mindenképpen mérvadó mintakép a Képes
Krónika egyik P betűbe foglalt miniatúrája[15], valamint a Bécsi
Egyetem Magyar Nemzetének (diákjai) első anyakönyvének (Matricula Nationis
Hungariae I. 1453-1629) és Thuróczy János Chronica Hungarrorum ausburg I, 1488
–as kiadása[16] képei. Legfontosabb
forrást a XIX. században felfedezett Erdélyi templomok freskó adják.
László Gyulára hivatkozva, ez a jelenet ősi magyar mondavilág
leghatalmasabb szimbóluma. Nem akármilyen küzdők harca ez, hanem táltosok
viadala. Kozmikus erők, a világot formáló világosság, illetve a sötétség, más
síkon a kereszténység és a pogányság megszemélyesítői, harcosai. Itt tehát
szakrális jellegű küzdelemről van szó.
Párhuzamként említhető az a magyar mese, melyben a
fehér és fekete táltos, fehér és füstös bikává változva küzd
meg az égben, dörgés és villámlás közepette, s a fekete bika csak úgy győzhető
le, ha a kapára, ásóra kapott emberek elvágják az Achilles-inát.
Szent László ezen legendája, tehát voltaképpen keresztény mezbe öltöztetett
régi keleti mítosz. Ezt a szimbólum sort képviselik a jelenetben megformázott
nap és hold arcú küzdő felek.
A negyedik szín. A kerlési ütközet birkózás,
lefejezés, fejbenézés (révülés, hálaadás) jelenetei, amelyek a templomi
freskótöredékekről köszönnek vissza.
Az ötödik szín. László herceg 1040 táján született,
atyja I.Béla, édesanyja a lengyel Rikéza. Latin műveltségű, kiváló diplomáciai
érzékű, kiváló katona, délceg,
Midőn II. Szilveszter pápa Szent
Istvánnak a korona mellett az apostolság jelét, a kettős-keresztet is elküldte,
így szólt Asztrik püspöknek: „Én apostoli vagyok, ő viszont méltán Krisztus
apostola, ha Krisztus annyi népet térített meg általa. Ezért rendelkezésére
bízzuk, miként az isteni kegyelem őt oktatja, az egyházaknak s népeiknek
mindkét törvény alapján történő igazgatását”.[17]
Ez az apostolság öröklődött az
Árpádokra, s jele fenn maradt címerünkben mai napig. Szent Lászlót az apostoli
kettős keresztes címerpajzzsal és kétélű-pallosával, fokosával, némely
ábrázoláson országalmával azonosítjuk.
A Szentháromság, Szent
Péter és Pál apostolok és Szent Egyed hitvalló tiszteletére szentelt bazilikát,
középkori Európa egyik legnagyobb építményét[18], László király (1077-1095) alapította,
a felnégyelt Koppány nagyapa székhelyén,
Somogyváron.
A helyhez való
kötődés, mint ősi birtok, az elődök emlékének megőrzése, eszmeiségük
tiszteletben tartásának kinyilvánítása, vezetett a „szarvas-mentő” Szent Egyed oltalmába
ajánlott szent hely felépítéséhez.
„Egyedet már
ifjú korában szentként tisztelték, s ő alázatosságból a pusztát
választotta, ahol egy szarvas táplálta tejével. Egyszer a király
arra vadászott és emberei e szarvast űzőbe vették, amely Egyed
barlangjába menekült. Egyed imádkozott táplálójáért, s a szolgák nem
tudtak közelébe férkőzni. Harmadnap maga a király jött a szarvas elejtésére;
egyik szolgája nyilat lőtt a barlangba, amely a szarvast testével oltalmazó
Egyedet találta el. A király megrendült, a barlang helyére klastromot rakatott, s a
fölépült Egyedet tette fejedelméül. Az egyik vasárnapon, amikor a királyért
szolgált misét,
megjelent neki az Isten angyala cédulával a
kezében, amelyen ez állt: a király bűneit Egyed érdeméért Isten megbocsátja.”[19]
„Pannóniában az Úr
megtestesülésének 1091-ik évében, annak VIII. indicatiojában dicsően uralkodó
László nevű királya idejében az egyház egy királyi apátsággal gyarapodott. Azt
a helyet pedig, melyet isten szeplőtelen egyháza részére kiválasztott Simichnek
nevezik, mely egyike az ország legelőkelőbb városainak (nobilissima urbium
terrae).” Szent László a somogyi bencés apátságot a dél-franciaországi Saint
Gilles-i Szent Egyed monostornak rendelte alá, sőt több mint egy évszázadon
keresztül csakis francia apátot választhattak a szerzetesek.[20]
A csodaszarvas már korábbi időkben, a váci templom
alapításakor megjelenik, Szt László mondakörében, de élt ez a legenda a somogyi
nép körében is.
A váci
legenda:
És mikor ott
álltak Vacia táján, ahol most Szent Péter apostol egyháza van, egy szarvas
jelent meg nekik, agancsa telis-tele volt égő gyertyákkal, és futni kezdett
előlük az erdő felé, és megállt azon a helyen, ahol most a monostor van. Midőn
a vitézek rányilaztak, a Dunába vetette magát, és többé nem látták. Ennek
láttán így szólt Boldog László: „Valójában nem szarvas volt ez, hanem Isten
angyala.” És szólott Geysa király: „Mondd meg nékem, szeretett testvérem, mit jelentettek
a szarvas agancsán látott égő gyertyák.” Felelt Boldog László: „Nem agancsok
azok, hanem szárnyak, és nem égő gyertyák, hanem ragyogó tollak, s azért állt
meg ott, mert megjelölte a helyet, hogy a Boldogságos Szűznek ott építtessünk
templomot, s ne másutt.”[21]
A somogyi
változat:
„Eccer is, ez mán életének vége felé vót,
vadászik a Kegyes László egy szépséges erdőben. Megpillant egy bakszarvast, de
lehetett annak mán tíz-tíz ág is egy-egy szarván, olyan szép szarva vót annak,
mint az oltári karos gyertyatartó. Kapja Kegyes László a puskáját, meg akarja
lőni a szarvast, de megszólal a szarvas, de akkor mán kiejtette a kéziből a
puskát, úgy nézett rá s aszongya; Ne lőjj meg engem Kegyes László. Nem vagyok
én szarvas állat, angyal vagyok ám, mi urunk Jézustól tehozzád követ a
mennyeknek országából. Nézi László a szarvast s hát Uram Isten egybe tiszta
fehérré változik az, a két szarva tíz-tíz ágán kigyullad tíz szép fejér
angyalszárny. Térdre esik László, aszongya: Mi az én Uram, Jézus Krisztusom
parancsolatja? Aszongya az angyallá vált szarvas: Építs ezen a helyen
templomot, hogy legyen miben imádjanak a népek. Osztán ha felépült a templom,
hát hóttod után abban legyen a te testednek csendes nyugodalma.”[22]
Az égi jutalom ígéretét kapja meg
Szent László a somogyi csodaszarvastól.[23]
A bazilikát, 1972 és 1989
közötti nagyszabású régészeti ásatásokon nagyobb részt feltárták. Ma nemzeti
kegyhely lett, noha tudjuk, hogy nagy királyunk földi maradványait még a XII.
században Nagyváradon ujjra temették
Mindazok, akik számára a
magyar nemzeti szellemiség ősi gyökerei szentek, hajtsanak fejet Koppány
somogyvári emlékműve előtt, aki nem pogány bűnöző volt, hanem nemzetünk más
utat kereső mártírja.
A mogyoródi csatát
szimbolizálja, a mellére szaladó hölgymenyét.
„László herceg pedig, magas lován
ülve, az övéinek buzdítása és bátorítása végett körbe-körbejárt a hadsereg
előtt. Amikor lándzsájával megérintett egy tüskebokrot, lándzsájára csodálatos
módon egy hófehér menyét telepedett, majd végigszaladva rajta, a keblére jutott”[24]
Nagy Lajos
vereti először szent László képét aranypénzeire, és az érem másik oldalára,
Szűz Máriát. Ez így valósul meg az ivótülkön is.
Ez a másik kép ugyan egynek látszik,
de jelentésileg több gondolatot szimbolizál. Nagy Boldog Asszony, Szűz Mária
ölében a herma. Felette az angyalok tartják a neki ajánlott szentkoronát. Az
angyalok többször is megjelennek a legendákban. Így Vácnál Géza király feje
felett tartott koronával, amit csak László lát, vagy a Képes Krónika Szent
László megkoronázása képen, Pozsonyi bajvíváson lángoló kardal a kezében, amit
meg csak Salamon látja. A Nagy Boldog Asszony csak mellkép, ölelő karjaiban a
herma, szimbolizálva a lelkiséget, amit anya adhat fiának Krisztusnak,
Lászlónak. Hogy teremtő, termő anya, az a füstös fazékból kinövő életfa
mutatja.
A Patrociniumi csoda
legendája.
„A székelyek az Úr 1345-ik évében vízkereszt táján egynéhány magyarral
kiszállván a tatárokra, számtalan pogányt kardra hánytak. A harc három álló
napig tartott. És beszélik, hogy míg az öldöklés folyamatban volt, Szent László
király fejét a váradi egyházban sehol sem találták. Az egyház őre negyednap
újból bement keresésére, akkor már ott volt szokott helyén, de átizzadva,
mintha élve, nehéz munkából vagy forróságból tért volna vissza. Az őr elmondta
a csodát a kanonokoknak és egyéb jámbor embereknek, egy öreg tatár pedig
megerősítette állítását. Azt beszélte ugyanis, hogy őket nem a székelyek és a
magyarok verték meg, hanem ama László, akit mindig segítségül hívnak. És a
többi tatár szintén bizonykodott, hogy mikor a székelység rajtok ment, egy
hatalmas termetű vitéz járt előtte, magas lovon, fejében arany korona, kezében
szekerce, és mindnyájunkat elfogyatott rettenetes csapásaival és
vagdalkozásaival. A vitéz feje fölött pedig a levegőben egy szépséges
asszonyszemély tündöklött csodálatos fényességben, fejében arany korona.
Világos ebből, hogy a székelyeket Krisztusért harcoltukban maga a Boldogságos
Szűz Mária és Szent László segítette a pogányok ellen, akik saját erejökbe és
sokaságukba vetették bizodalmukat.”[25]
A két kép között a váci
és a somogyvári szarvas-csodák szarvasai, szájukból előtörő burjánzó erdőség,
legendafolyam. Esetenként angyallá válnak, vagy agancsuk karos
templomi-gyertyatartóvá változik. De
emlékezhetek a hazai földből előkerült „pajzs”-díszekre (Zöldhalompuszta), vagy
Hunor és Magor szarvas üldözésére.
Az hatodik szín. Szt. László jelzői közül ismerjük a
„bátor László” használatot. A bátor képi megjelenítése az oroszlán, ami a
koronázási jogarról és a szent korona képeiről, a madár (madar – magyar) a
koronázási palástról visszaköszönő szimbólumok.
Összefoglaló.
A dolgozatomban,
az ivótülök elkészítéséhez és szellemi tartalommal való feltöltéséhez használt
források köre, valószínűleg nem teljes. A mozaikszerűen felvillantott képek
bennem kialakítottak egy olyan képet, amely elvezetett a Szent Lászlónak
ajánlott, ivótülök megalkotásához. A történelmi áttekintés segített nyomon
követni életét és szellemének csillagszóró fénye megvilágította korának, mára
homályba vesző erkölcsét.
Magamévá tettem a bencés atyáktól átvett mondatát: Ora et labora. – imádkozz és
dolgozz.
Koppány
nagyapjához való kötődése elgondolkodtatott. Ki a pogány a népi hitvilágban?
Nem a másvallású, nem a megkeresztelkedés előtt még ősvallású. Pogány az, ki
káromkodik vagy hazudik, családot ront házasságtöréssel, alkoholizmussal,
abortusszal. Pogány az, ki világot tesz zűrzavarossá, ki hatalmát a nép
lezüllesztésére használja, ki a népet erővel vagy hamis törvényekkel kifoszt.
Pogány az, ki meg akarja törni népünk hitét, tömeggé akarja alacsonyítani.
A nemes élteti népének
hagyományait, gondot fordít eredetének
kutatására, megismertetésére.
Mindent elkövet, hogy a „tudás”, a „mag” nemzete felemelkedjen, öntudata,
erkölcse megmaradjon és erősödjön. Szent László, a nép még éber tagjainak
lelkében rejtőzködik. Vállaljuk fel büszkék a somogyvári királysírt, ami
ereklyés szent hely, nemzeti emlékhely, magyar zarándokhely. Nemzeti lelkünk
arany szelencéje.
„Szent László
királyunk, fényes csillagunk,
Kérünk Téged
vigyázz reánk oly nagyon
Fent is, lent
is, kint is, bent is, itt is, ott is, most is.”[26]
Köszönetnyilvánítás a
fém-munkákban segítőknek.
Köszönetemet fejezem ki
azoknak a barátaimnak és barátaiknak, akik a fém munkákban segítségemre voltak.
Falusi Béla fazekasmester
készítette, agyagból a lovat,
Sütő Ferenc művésztanár
készítette az agyag-ló másolatát, a viaszlovat,
CASTER Kft. Budapesten
öntötte a réz-lovat,
Gschwindt András
ötvös-mester cizellálta a réz-lovat és készítette a tülök szájnyílására a
„koronát”, a fedél fémrészeit.
Irodalomjegyzék.
Arany János balladái. Szépirodalmi,
1974. 115.
Babik
József: Szent László király élete és tettei 1892
Bakay Kornél: Az Árpádok országa.
Budapest, 2002.
Bakay Kornél: Feltárul a múlt.
Múzsák, 1989. 279-280.
Bakay Kornél: Magyarnak lenni büszke
gyönyörűség! Kráter, Pomáz, 2004.
Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti
forrásai I. Budapest 2004.
Bakay Kornél: Szent László király
somogyvári apátsága; Székesfehérvár.
BARNA Gábor: Szent László és
Somogyvár. Kaposvár, 1992.
Bécsi Egyetem Magyar
Nemzetének (diákjainak) anyakönyve (Matricula Nationis Hungariae I. 1453-1629)
Biró
József: Nagyvárad barokk és neoklasszikus művészeti emlékei 1932
Bunyitay
Vince: A nagyváradi lat. szert. székesegyház 1880
Bunyitay
Vince: A váradi ős székesegyház
Bunyitay
Vince: Schematizmus historicus 1896
Dr.
Némethy Gyula: A nagyváradi római katolikus székesegyház
Dümmert Dezső: Az Árpádok nyomában.
Panoráma, 1977.
Elvíra H. Tóth – Attila HORVÁTH:
Kunbábony. Kecskemét 1992
Gaal Mózes: Magyar hősök és királyok.
Kossuth, 1992.
Gál Péter – Molnár V. József:
Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály, Magyarországnak édes oltalma. Lénia,
Érd, 1999.
Himnusz Szent Lászlóról. Vigilia
1940, Ford:Csanád Béla, A zágrábi breviáriumból, 1408.
Huszka József, a rajzoló gyűjtő.
Néprajzi Múzeum Budapest 2006.
Huszka József: A Szent László legenda
székelyföldi falképekben. (AÉ, V. 1889)
Huszka Jószef: A Magyar turáni
ornamentika története. Budapest, 1994.
I.B.BRASINSZKIJ: Szkíta kincsek
nyomában. Helikon Kiadó 1979. 25.
Ignácz Rózsa Ünnepi férfiú. Püski,
Budapest, 1989.
Jankovics Marcel: Jelkép –
Kalendárium. Csokonai, 1997.
KÁROLI Gáspár: Szent biblia,
Budapest, 1929.
Képes Krónika latin eredetijének
Magyar fordítása, Helikon, Békéscsaba 1987.
Kristó Gyula – Makk Ferenc: Az
Árpádház uralkodói. 1996.
László Gyula: A Szent
László-legenda középkori falképei, Budapest, 1993.
László Gyula: Őseinkről, tanulmányok,
Gondolat Budapest, 1990.
László Gyula: 50 rajz a
honfoglalókról. Móra, 1982.
Lengyel Dénes: Régi magyar mondák.
Móra, 1991.
Salamon árulása (Képes
Krónika nyomán) (Váci legenda). Szent László király hadjáratai, K.K nyomán.
Szent László halála A Dubnici krónika nyomán. Szent László király utolsó
győzelme A Dubnici krónika nyomán.
LISZNYAI Kálmán: Palóc dalok. 1851.
Lukács Zsuzsa: A Szent László legenda
a középkori magyar falkép festészetben Athleta pátriáé. Bp. 1980. 163-164.
Magyar Zoltán: Szent László a magyar
néphagyományban. Osiris, Bp. 1998.
A kerlési kaland, A
patrocínium csoda, Kun aranyak – Szent László pénze, A tordai hasadék, Csodás
vízfakasztás, Szarvasok és bivalyok históriája, Szent László füve, Lovát
táltosnak mondják, Sziklában megmaradó nyomok, Húshagyat, Szent László nemesei,
Szent László szekere, Összehordott halom, sátorhalom.
Nemere István: Az Árpádházi királyok
kora. Anno Kiadó.
Pap Gábor: Hazatalálás. Püski, 1999.
Papp Lajos: Nagyvárad.
Városismertetés 1943
Somogyi Győző: Magyar királyok
arcképcsarnoka. Kaposvár, 2004.
Thuróczy János, Chronica Hungarorum.
ford. Horváth János, Bp., 1978. [2001]
Tóth Endre – Szelényi Károly: A
Magyar Szent Korona. Kossuth, 2000.
Trencsényi Waldapfel Imre: Mitológia.
Gondolat, Budapest, 1974.
Ujkéry Csaba: Harangszó a vizek
felett, Kaposvár 1992.
Unger Mátyás- Szabolcs Ottó: Magyarország
története. Gondolat, 1976.
Vatikáni – Magyar Anjou Legendárium.
Vigilia 1940. Ford:Csanád Béla, A
zágrábi breviárium, 1408.